A régi és új szenvedély, mely téged áthatott, szívedben szétárad, s mint ég és föld, oly végtelen, szerelmes ifjú, sóvárgó lány, késő bánatod, a szél- s holdfényadósságot fizetni gyötrelem. Cao Hszüe-csin
Ostoba lányka! És ostoba fiú! Miért tettetik magukat, miért mondják az ellenkezőjét annak, ami a szívükben végbemegy? Régen egymáséi ők már a szívük mélyén. Miért kínozzák hát egymást, miért színlelik, hogy idegenek és ellenségesek egymással szemben? Belül annyira közel állnak egymáshoz, de kívül miért törekednek arra, hogy eltávolodjanak egymástól? Ám a szerelmesek között mindig így volt ez, s bizonyára így is lesz mindig. Cao Hszüe-csin
Vörös szobáról álmodtam az éjjel, s a Víz Országáról dalolgatok ma. Felhők párállanak a száz szigetről, s köd a sűrű erdőt egybefogja. Mindegy a holdnak, tegnap van, vagy holnap, magától nő s apad szerelmünk sodra. Hannanban új tavasz jön új tavaszra, lehet, hogy néked ez közömbös volna? Cao Hszüe-csin
